Kory Honea, a leginkább sújtott északi Butte megye seriffje hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: egyedül a főváros, Sacramento környékén több mint 45 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává, és csaknem 6500 épület semmisült meg. Ezek csupán hozzávetőleges adatok, ugyanis sok felperzselt helyre a tűzoltók és a mentők még nem tudtak eljutni.
Az erős, óránkénti 50-65 kilométeres északkeleti széllökések és a szárazság táplálja a lángokat, amelyekkel a tűzoltóknak egyelőre nem sikerült megbirkózniuk. Több mint 4500 tűzoltó van talpon, segítség érkezett a szomszédos tagállamokból is. A tűzoltók és a mentők munkáját antropológusok is segítik, az áldozatok egy része ugyanis a felismerhetetlenségig összeégett, és DNS-vizsgálatra van szükség az azonosításukhoz.
Sacramento és Malibu környékén több mint 250 ezer embert érint a kötelező kiürítés, amelyet az állam kormányzóhelyettese - a múlt héten kormányzóvá választott - Gavin Newsom rendelt el. Az evakuált övezetekhez közel élőket a hatóságok arra szólították fel, hogy maradjanak otthonaikban, az ajtókat és az ablakokat jól zárják be, és csakis palackozott vizet fogyasszanak, vagy ha az elfogyott, akkor okvetlenül forralják fel a vizet.
A Los Angeles és Malibu környékén pusztító tüzet hétfő délutánra 75 százalékban sikerült megfékezni. Viszont Dél-Kaliforniában, ahol eddig több mint 36 ezer hektár vált a tűz martalékává, két új helyen keletkezett tűz.
Ezek rendkívüli körülmények. Ha valakinek a szomszédságában tűz üt ki, ne várjon a kiürítési rendeletre, azonnal hagyja el az otthonát - fogalmazott sajtóértekezletén Los Angeles megye tűzoltóparancsnoka, Daryl Osby.
Ez egy újfajta abnormalitás, amely kétségtelenül folytatódni fog az elkövetkező 15-20 évben - fogalmazott még vasárnap Jerry Brown jelenlegi kormányzó, aki nem jelöltette magát újra és 80 évesen visszavonul a politikától.
Donald Trump elnök szombaton egy Twitter-bejegyzésében a hanyag és rossz kaliforniai erdőgazdálkodást okolta a 2017 óta szinte állandósuló tűzvészekért - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka