A büdzsé 13,983 milliárd euró bevétel és 15,956 milliárd eurós kiadási oldal mellett 1,973 milliárd eurós hiánnyal számol, mindhárom összeg alacsonyabb az idénre tervezettnél. A tervezet 2019-re 0,1 százalékos GDP arányos hiányt vetít előre, 2020-ra pedig nullszaldós költségvetést jósol.
A 2018-as költségvetés sarokszámainak kiszámításánál a szlovák gazdasági növekedés gyorsulásával, 4,2 százalékos bővüléssel számoltak. A büdzsé számai már számolnak a minimálbér illetve az éjszakai és hétvégi pótlékok jövőre tervezett emeléséből adódó kiadásokkal is.
Míg az idei szlovák költségvetésben minden kulcstárcának az előző évinél több forrást juttatott, ez a 2018-as szlovák tervezetről már nem mondható el. Az ideihez képest legjelentősebb mértékben a közlekedési és építésügyi tárca költségvetése csökken, 1,18 milliárd euró lesz, éves szinten 45,3 százalékkal csökken. Az oktatásügyi tárca, amely az idén jelentősen megemelt forrásokból (1,43 milliárd euró) gazdálkodhatott, jövőre 1,29 milliárdot kap a büdzséből. Jelentősen, éves szinten negyedével csökken a pénzügyminisztérium költségvetése is, amely 364 millió eurót tesz majd ki.
Az ideihez képest mintegy három százalékkal emelkedik a belügyi tárca költségvetése (2,4 milliárd euró), közel négy százalékkal nő a munka, szociális és családügyi tárca büdzséje, ami 2,34 milliárd euró lesz. Az egészségügyi tárca költségvetése 2,7 százalékkal emelkedik, a védelmi tárcáé több, mint 9 százalékkal, hasonlóan az agrártárcához, melynek kerete a tavalyihoz képest több mint 9 százalékkal, 1,1 milliárd euróra nő. Enyhébb mértékben, mintegy két százalékkal emelkedik a gazdasági minisztérium büdzséje is, 256 millió euró lesz a jövő évben. Az ideinél többől, 280 millió euróból gazdálkodhat jövőre a kulturális minisztérium is, náluk a forrástöbblet 15 százalék lesz majd.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek