Ha a görög fél a kellő érdeklődéssel fogadja a javaslatunkat, kész vagyok (a 2014-ben létrehozott német-görög jövőalap) módosítására - jelentette ki a szociáldemokrata Michael Roth külügyi államtitkár a Handelsblattnak nyilatkozva.
Roderich Kiesewetter konzervatív képviselő korábban már javasolta az alap költségvetésének növelését. Az alapba évente egymillió eurót fizetnek, és célja görögországi gazdasági és szociális programok finanszírozása.
A német kormány többször is elutasított mindenféle jóvátételt, a Zöldek több vezetője azonban Athénnek szánt gesztusként a nácizmus áldozatait megsegítő alapítvány létrehozását szorgalmazta.
Az Alekszisz Ciprasz vezette, januárban hatalomra jutott Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szerint Berlin mintegy 162 milliárd euróval, a 315 milliárd eurós görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel tartozik Athénnak. Ez az összeg két részből áll össze: egyrészt a nácik négyéves (1941-1945) megszállása alatt véghezvitt pusztítása miatt járó jóvátételből, és a görög nemzeti banktól kikényszerített, 476 millió akkori német márkás (Görögországban 11 milliárd euróra becsült) hitelből.
A német kormány jogilag lezártnak tekinti a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket, álláspontja szerint a két Németország és a négy megszálló hatalom (Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodásával - az úgynevezett kettő plusz négy szerződéssel - megszületett a második világháborút Európában hivatalosan lezáró dokumentum, és ebben szerepel, hogy a jóvátétel kérdését lezárták.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az