A CB fogyasztói bizalmi indexe utoljára 2007 végén, a pénzügyi és gazdasági válság előtt volt ilyen magas, azaz kifejezetten derűlátóak az amerikai fogyasztók. A piaci elemzők 87,9 pontos októberi adatra számítottak. A gazdaság helyzetére vonatkozó alindex 93,7 pontra nőtt 93 pontról, a következő hat hónap várakozásait mérő almutató 95 pontra javult 86,4 pontról.
Lynn Franco, a CB munkatársa szerint a jobbnak vélt munkaerő-piaci helyzet és a vállalatok javuló üzleti környezete miatt nőtt legjobban a fogyasztói bizalom. A jövővel kapcsolatban is bizakodóbbak az amerikaiak, gazdasági növekedésre és a jövedelmi helyzetük javulására számítanak.
A megkérdezettek 16,5 százaléka szerint "bőséges" a munkahelykínálat, korábban csak 16,3 százalék mondta ezt. Azoknak az aránya, akik szerint nehéz munkához jutni, 29,4 százalékról 29,1 százalékra csökkent. Októberben a felmérésben résztvevők 16,8 százaléka mondta, hogy több munkahely lesz a következő fél évben, mint most, szeptemberben 16 százalék volt ez az arány.
Az egyes háztartásoknak javítja a helyzetét a csökkenő üzemanyagár és a több munkalehetőség, ami szintén kedvezően hatott a fogyasztói bizalomra.
Lynn Franco szerint a novemberi-decemberi ünnepi szezon közeledtével a bizalom erősödése segítheti a kiskereskedelmi vállalkozásokat.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Bolondos április vár ránk hétvégén
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet