Lengyelország a napokban jutott túl a koronavírus-járvány negyedik hullámának csúcsán, ám a varsói kormány már azzal van elfoglalva, hogyan fékezze meg az ötödiket, amit az omikron koronavírus-változat okozhat januártól kezdődően - írta a Notes from Poland. Nem kispályáznak: az iskolák december 20-ától visszatértek a távoktatásra.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter ezt azzal magyarázta, hogy szakértőik szerint ez felgyorsíthatja a negyedik járványhullám lecsengését, amelyet december első két hetében megfigyeltek. Szerinte a korlátozásra a vírus várható következő rohama miatt is szükség van. Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes szerint a lengyel kórházak leterheltségén a januárban lesz érezhető az omikron hatása.
Korlátozni kell a fertőzések számát a következő hetekben a felkészülés jegyében - indokolta a miniszterhelyettes, miért vezettek be újra szigorításokat a vendéglők, a szállodák, a kulturális rendezvények és a templomok látogatása terén. Kraska megerősítette, hogy az országban immáron hét omikronfertőzött koronavírus-beteget tartanak nyilván. Ez a vírusváltozat tíz perc alatt megfertőzheti azt, akivel kapcsolatba kerül.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)