Japán védőmaszkokat, drónokat és vegyi fegyverek elleni öltözékeket küld Ukrajnának - jelentette be Kisi Nobuo, japán védelmi miniszter. A szállítmányokat Tokió hamarosan útnak is indítja. - Továbbra is minden tőlünk telhető segítséget megadunk az ukrán vezetésnek - fogalmazott sajtótájékoztatóján a tárcavezető.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy Oroszország vegyi fegyvert vethet be Ukrajnában, és szigorú szankciók bevezetését kérte, hogy elrettentsék Moszkvát még az ilyen fegyverekről való beszédtől is. Oroszország korábban Ukrajnát vádolta azzal, hogy vegyi fegyverek bevetésére készül, de bizonyítékkal nem szolgált.
Márciusban Japán már golyóálló mellényeket, sisakokat és téli egyenruhákat küldött a harcok sújtotta kelet-európai országba, valamint humanitárius támogatást nyújtott az ukrán menekülteket befogadó Lengyelországnak is. Tokió emellett csatlakozott az Egyesült Államok és az Európai Unió Oroszország elleni szankcióihoz is, Kisida Fumio miniszterelnök pedig április elején azt mondta: országa szorosan egyeztet a legfejlettebb ipari országokat tömörítő G7-csoport többi tagjával a további büntetőintézkedésekről.
A vodkának annyi
Japán most azt is közölte, hogy importtilalmat vetett ki 38, Oroszországból érkező termékre, egyebek között a vodkára és faipari termékekre.
Hagiuda Koicsi ipari miniszter elmondta, hogy az emberek aggódnak az ukrajnai válság Japánban is érezhető negatív hatásai, elsősorban az áremelkedés miatt, és hozzátette, dolgoznak a miniszterelnök által javasolt gazdaságélénkítő csomagon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat