A japán sajtó szombaton a területileg illetékes, narai bíróság döntését ismertetve közölte, hogy a 41 éves Jamagami Tecuját elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá annak eldöntése érdekében, hogy kiderüljön: tettének elkövetésekor beszámítható állapotban volt-e.
Jamagami július 8-án Narában, egy kampánybeszéd közben lőtte le Abe Sindzót, saját készítésű fegyverrel, a volt miniszterelnök még aznap belehalt sebeibe.
Kihallgatásán a gyanúsított beismerte tettét, és azt mondta, nem Abe politikai nézeteivel volt problémája, hanem "egy bizonyos szervezetre" haragudott, és azt gondolta, a volt kormányfő tagja ennek a szervezetnek. Később kiderült, hogy egy szektáról beszélt, amelynek Jamagami édesanyja akkora összegeket adományozott, hogy a család tönkrement.
A merénylővel szembeni büntetőjogi eljárást a pszichiátriai vizsgálat idejére felfüggesztik, ami előre láthatólag november végéig tart..
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az