Szerbiában több mint egy hetes szünetre mehetnek az általános és középiskolások februárban - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az államiság napja miatt február 15-e és 16-a munkaszüneti nap, és az iskolai naptár szerint február 14-e is munkaszüneti nap az iskolákban. A Novosti viszont azt írja, hogy a magas fertőzésszám miatt a szünetet meghosszabbítják további két nappal, így a diákok február 12-e és 20-a között otthon lennének.
Ezzel a két hétvégével jelentősen csökkenhet a fertőzöttek száma, vélik a szakemberek. A szakszervezetek egyébként figyelmeztetnek, hogy sokkal kevesebb fertőzött diákot jelentenek be, mint amennyi a valós számuk.
Kapcsolódó
“Az iskoláktól senki sem kéri az adatokat, hogy valójában hány diák hiányzik, csak azoknak a számára kíváncsiak, hogy hánynak van bizonyítéka a fertőzöttségről. Ilyen papírja viszont kevés diáknak van, hiszen tüneteik nagyon enyhék, emiatt nem is tesztelik őket” - mondják a szakszervezet képviselői.
A Batut Intézet adatai szerint az elmúlt héten a 6 és 18 év közötti korosztályban 5480 fertőzött diák volt, vagyis az iskolaköteles gyerekek 0,71 százaléka. A szakemberek szerint azonban a valós szám ennek legalább a háromszorosa. Az oktatásügyben dolgozók közül 8500 fertőzött volt a legutóbbi adatok szerint. Mostanra a számuk ennek legalább kétszerese lehet.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben