Az Állami Duma plenáris ülésén ratifikálta az Oroszország és Irán közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló megállapodást. A dokumentumot – amelyet január 17-én írtak alá az iráni elnök, Maszúd Peszeskján látogatásakor – Vlagyimir Putyin nyújtotta a parlament alsó házának.
A Moszkva és Teherán közötti partnerség az élet gyakorlatilag minden területére kiterjed, így
Kapcsolódó
- a védelem;
- a terrorizmus elleni küzdelem;
- energia;
- pénzügyi szektor;
- szállítás;
- ipar;
- tudomány és technológia szektoraira is.
Oroszország és Irán megállapodott abban, hogy fenntartják a kereskedelmi és gazdasági együttműködést a kölcsönös érdeklődésre számot tartó valamennyi területen. Ami most, a háborús időkben lényegesebb, hogy
szoros együttműködést terveznek a közös hadgyakorlatok lebonyolításában.
Abban is megegyeztek a RIA Novosztyi összefoglalója szerint, hogy ha az egyik fél agressziónak van kitéve, a másik nem nyújthat olyan segítséget az agresszornak, amely elősegítené az ellenséges akciók folytatását.
Emellett Moszkva és Teherán üzent az Egyesült Államoknak is, ugyanis tartózkodni fognak attól, hogy csatlakozzon a harmadik országok egymás elleni szankcióihoz, és garantálja az egyoldalú korlátozások alkalmazásának mellőzését.
Megelőző csapásra készülnek? B-2-esek várják az elnöki parancsot
Elutasította az atomprogramjáról szóló közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal vasárnap Teherán. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint minimális az esélye, hogy az iráni földalatti létesítmények ellen a lopakodó stratégiai bombázókkal minden szempontból sikeres támadást tudjanak végrehajtani. >>>Ami kissé abszurdnak tűnik, hogy megállapodás szerint elősegítik a két ország médiái közötti együttműködést a dezinformáció és a negatív propaganda ellen.
A felek együttműködést terveznek egy harmadik országoktól független fizetési infrastruktúra létrehozása érdekében, és az úgymond békés célú atomenergia területén is.
A megállapodás 20 évre jön létre és 2001-ben aláírt jelenlegi megállapodást kívánja felváltani.
Azt azonban az orosz kormány cáfolni igyekszik, hogy a megegyezés katonai segítségnyújtásról szólna, például abban az esetben, ha az Egyesült Államok megtámadná Iránt,
ám erőfeszítéseket tesz a helyzet megoldására
– mondta Andrej Rudenko, az Orosz Föderáció külügyminiszter-helyettese – bármit is jelentsen mindez.
Szergej Lavrov külügyminiszter is azt próbálta hangsúlyozni, hogy az új szerződés egyetlen ország ellen sem irányul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni