Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy a határozat jelentősen korlátozni fogja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) arra irányuló munkáját, hogy ellenőrizze, Irán nukleáris tevékenysége továbbra is kizárólag békés célokat szolgál - írja a közlés nyomán az MTI.
Borrell kijelentette, az EU teljes mértékben támogatja a NAÜ objektív, független és pártatlan munkájának folytatását Irán kötelezettségvállalásainak nyomon követésére és ellenőrzésére. Irán együttműködése szintén alapvető fontosságú - húzta alá. Kiemelte: az Európai Unió megismétli a közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) iránti elkötelezettségét. Eltökélt szándéka, hogy folytassa a nemzetközi közösséggel megkezdett munkát a terv megőrzésének és teljes körű végrehajtásának biztosítására - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Kapcsolódó
Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt akarta szavatolni, hogy az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon. Donald Trump amerikai elnök viszont 2018-ban kilépett a megállapodásból, majd visszaállította a szankciókat is, ezért Irán a megengedettnél több urániumot kezdett előállítani.
A Joe Biden elnök vezette új amerikai kormányzat február közepén közölte, kész tárgyalásokba bocsátkozni Iránnal és az érintett nagyhatalmakkal, hogy megvitassák az Egyesült Államok visszatérését az atomalkuhoz.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre