A kijevi Milk Bar, ahol békeidőben több mint 5000 forintnak megfelelő összegbe kerül egy fogás naponta, 500 ételt oszt szét minden nap az ukrán fővárosban maradt lakóknak – derül ki a BBC riportjából.
Az étterem tulajdonosa, Anna Kozacsenko február óta nem tudja fizetni az alkalmazottait, ám továbbra is 20-an dolgoznak a konyhán. Mind mondja, nem gondol bele mekkora pénzügy veszteség éri, csak napi 24 órában igyekeznek ételt adni főként az időseknek, akik a városban maradtak, és azoknak a menekülteknek, akik a Kijevvel szomszédos településekről menekültek a városba.
Kapcsolódó
A nagy élelmiszer-beszállítók ingyen adják a nyersanyagot és azt ígérik, hogy ezt addig folytatják, amíg csak ki nem fogynak a készleteikből. A vendéglő helységeinek bérbe adója szintén eltekint a bérleti díjtól. A Milk Bar egy abból a 450 vendéglőből, amelyeket átalakítottak ingyenkonyhává a pincékbe és bunkerekbe kényszerült emberek ellátására, illetve ételeik egy részének a közeli frontra küldésére.
Egy nagyobb cég, a LaFamiglia Group, amelyhez 14 étterem tartozik és catering üzletáguk is van – tavaly több tíz millió dollár árbevételük volt -, több ezer szendvicset és meleg ételt oszt szét minden nap. Mihail Bejlin tulajdonos elmondása szerint nagyon sok ételt osztanak szét ingyen, a maradékot pedig önköltségi áron adják. A nyersanyaghiány miatt kínálatunk néhány ételre szűkült.
Ruszlán Burjak pizzériatulajdonos 60 önkéntessel dolgozik az ország keleti részén lévő Dnyipro városában, amelyet számos légitámadás ért az elmúlt hetekben. Naponta ezer ételadagot készítenek, és az időseknek, akik nem tudják elhagyni a lakásukat, házhoz is szállítják a főztjüket. A cégtulajdonos szerint most úgy dolgoznak együtt, mint egy család, ahol mindenki a hozzáadja a munkához a legtöbbet, amit tud.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Többet ártanának, mint használnának az új uniós szállítási szabályok

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Kiégnek a német dolgozók, utálják a munkájukat

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
