Az Északkelet-Lengyelországban lévő, 30 ezer lakosú Augustów városban július 1-től augusztus 31-ig fizetés nélkül lehet igénybe venni a tömegközlekedés autóbuszait - írta a Rzeczpospolita. (Magyarországon Gyula, Vác vagy Mosonmagyaróvár népessége tartozik ebbe a nagyságrendbe.) Ezt nem csak a város lakói, hanem azok a turisták is megtehetik, ha megszerzik az augustówi turistakártyát, ami szintén ingyenes.
Ehhez pusztán azt kell igazolniuk, hogy legalább három napig a városban tartózkodnak. A kártya mellé jár egy tájékoztatót is kapnak arról, hol és mire lehet árengedményt kapni a városban. (Ezen a listán vendéglők, bárok fürdők, sportpályák és koncerthelyszínek szerepelnek.) Augustów vezetése azt várja a kedvezménytől, hogy csökkenni fog az autóforgalom a nyári szezonban, ami itt a turisztikai csúcsot jelenti.
A helyi lakókon és a turistákon kívül azok is ingyen buszozhatnak, akik igazolványukkal igazolni tudják, hogy Augustówban születtek. Bár a kedvezményről szóló döntést a városatyák már korábban meghozták, változtatást idén először próbálják ki.
A város turisztikai központja szerint a szezonban legalább 100 ezren keresik fel a települést olyanok, akik több mint egy éjszakát töltenek ott.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat