A júliusi átlagfizetés Szerbiában 73 ezer dinár (255 ezer forint) volt, míg a legnagyobb bérek, amelyeket havi szinten hazavisznek egyes szakemberek, kétszer akkorák, mint az átlagbér - írta a kereseteket áttekintő cikkében a vajdasági Szabad Magyar Szó. A legtöbbet az IT-szektorban, a légi forgalomban, a tudományos területeken és a kőolaj- és gáziparban keresnek.
A közszférában 76 ezer dinár volt az átlagfizetés, így elmondható, hogy a leginkább az informatikai területen érdemes elhelyezkedni, hiszen itt kiemelkedően nagyok a fizetések. Itt sem mindegy azonban, hogy mihez értünk, így ha most választunk hivatást, a legjobb, ha valamilyen programozást sajátítunk el.
A programozók fizetése ugyanis júliusban elérte a 242 ezer dinárt (845 ezer forint) havonta. Szerbiában ez jelenleg a legmagasabb átlagbérnek számít. Amennyiben összehasonlítjuk a tavalyi bérükkel, akkor kiderül, hogy ebben a szektorban 35 százalékkal nőttek a fizetések egy év alatt.
Lemaradtak a pilóták
A pilóták lemaradtak az informatikusoktól, júliusban 183,6 ezer dinárt (642 ezer forint) kerestek, béreik egy év alatt 17 százalékkal nőttek. A tudományos kutatásokkal foglalkozók 151,6 ezer dinárt (530 ezer forint) kerestek, az ő fizetéseik 16,4 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
A kőolajkitermelők 144 ezer dinárt (503 ezer forint) vihettek haza, fizetésük azonban mindössze 4,9 százalékkal nőtt egy év alatt.
A legújabb felmérések szerint Szerbiában az IT-szektorban minden tizedik programozó 3.000 eurónál is többet keres, az átlagfizetés pedig 1.600 euró. Érdekes adat az is, hogy minden negyedik IT-szakember, vagyis kiváló szakembernek számító programozónak négyéves középiskolai végzettsége van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Forradalmi magyar találmány hódítja meg a világot

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését
