Az IMF szakemberei megállapítják, hogy számos országban veszélyes pénzügyi egyenlőtlenségek alakultak ki alacsony infláció és kis kibocsátási rés (a tényleges és a potenciális gazdasági növekedés közötti különbség) mellett.

A makrogazdasági stabilitás biztosításához a makroprudenciális szabályozásnak magába kell foglalnia a pénzügyi stabilitást is, mint további célkitűzést - mutat rá az IMF. Az új elem azonban új eszközöket is igényel, olyan makroprudenciális eszközöket, amelyek a pénzügyi instabilitás speciális eredőit is meg tudják célozni. Az IMF szerint a hatékony eszközök a bekövetkezés előtt enyhíteni tudják a kockázatokat és segítséget jelentenek a sokkok elnyeléséhez szükséges pufferek kialakításában és ezáltal megkönnyítheti a monetáris politika dolgát pénzügyi stresszek időszaka alatt.

Az IMF szakértői az elemzés során megállapították, hogy a makroprudenciális szabályozások és ezek monetáris politikára gyakorolt hatása még mindig nem teljes mértékben ismert. Minezekkel együtt ugyanakkor arra jutottak, hogy ideális esetben, a monetáris politikának - még a pénzügyi stabilitást veszélyeztető tényezők okait tökéletesen megcélzó makroprudenciális eszközök alkalmazása mellett is - elsősorban az ár- és a kibocsátás-stabilitásra kell összpontosítani. Vagyis, még ideális körülmények között is mind a makroprudenciális, mind a monetáris politikáknak figyelemmel kell lenniük az egymás fő célkitűzéseire gyakorolt hatásokra.

A gyakorlatban azonban ezeknek a szabályozásoknak limitált a mozgástere.A jelenlegi korlátozott ismeretek mellett a makroprudenciális eszközök nem tudják tökéletesen megcélozni, és így a pénzügyi sokkokat vagy torzításokat sem tudják teljes mértékben hatástalanítani; az intézményrendszerek nem tökéletesek; időzítési következetlenségek és gazdaságpolitikai korlátok merülhetnek fel. Amennyiben ezek a gyengeségek jelentősnek bizonyulnak, a monetáris politikának szükséges lehet nagyobb szerepet vállalnia a pénzügyi stabilitásban és elfogadni az ehhez kapcsolódó kompromisszumokat.

Ahol a monetáris politika mozgástere szűk - ahogy egy valutaunióban és több kis nyitott gazdaságban -, ott a makroprudenciális szabályozásoknak lesz nagyobb szerepe. Mindazonáltal, utóbbi eszközök alkalmazása a gyengén kivitelezett monetáris politika elégtelenségeinek ellensúlyozására ritkán jelentenek optimális megoldást - figyelmeztet az IMF. A Valutaalap szakemberei emellett kiemelik: ott, ahol hiányzik a monetáris politika hitelessége, vagy nem hatékony, a makroprudenciális eszközök nem használhatók helyettesítőként, inkább a monetáris politika hatékonyságának javítását javasolják.

Mit tehetnek a kicsi nyitott gazdaságok

Kis nyitott gazdaságokkal kapcsolatban az IMF tanulmánya megjegyzi: a tőkebeáramlást a nemzeti és globális kamatok közötti külöbségek ösztönzik. Ahol a magas kamatok hatására megindul a tőkebeáramlás, ott ez a hitlezést is felfuttatja, hozzájárulva ezzel a tőkeáttételek túlzott kialakulásához, és futamidő-hosszabbodással valamint árfolyam-eltéréssel (currency mismatches) is együtt járhat. Ezzel a problémával kellett szembesülniük a válság előtt Izlandnak és néhány kelet-közép- és dél-európai országnak is, az alacsony, fejlett gazdaságokban látható kamatok miatt pedig ezzel szembesül most több más feltörekvő gazdaság (Brazília, Peru, Törökország) is - mutat rá az IMF elemzése.

A tőkebeáramlás és a monetáris politika egymásra gyakorolt hatásából eredő dilemmákat lehet enyhíteni makroprudenciális eszközökkel az IMF szerint. Célzott intézkedésekkel (pl. Korea esetében bizonyos devizában denominált kötelezettségekre történő adó kivetésével) lehet befolyásolni a beáramló tőke összetételét, így csökkentve a tőkebeáramlásból fakadó pénzügyi stabilitási kockázatokat. Azokban az országokban, ahol a kamatkülöbségek ösztönzik a vállalatok és a lakosság devizában történő eladósodását, ott olyan makroprudenciális eszközök alkalmazása csökkentheti a bedőlési kockázatokat, mint magasabb kockázati súlyok alkalmazása vagy a hitelfedezeti ráta szigorítása, továbbá a devizahitelezés korlátozása - ahogy azt néhány kelet-közép- és dél-európai ország is tette. A tőkebeáramlás miatti hitelezés felfutásának kordában tartása érdekében a tőke- és tartalékkövetelmények megemelését is lehet alkalmazni (pl. Brazília) kamatváltoztatással kiegészítve, illetve a nagyobb szabályozási autonómia biztosításával.

Az IMF szerint a fent említett intézkedések összhangban lehetnek a Valutaalap tőkeáramlás menedzseléséről vallott nézeteivel is - olvasható a tanulmányban. A szakemberek ugyanakkor megjegyzik: erős makroprudenciális keretszabályozás segíthet országoknak kiasználni a tőkemobilitásból származó előnyöket, annak potenciális költségeinek csökkentése mellett.

Az IMF a tanulmányában öt kelet-közép- és déleurópai országot vizsgált - köztük Magyarországot -, amelyekkel kapcsolatban megállapította: az ezekre az országokra vonatkozó az esettanulmány megerősítette, hogy az erős monetáris politikának és makroprudenciális szabályoknak lehet egymást erősítő hatása. Nagyarányú külföldi tulajdonú bankrendszerrel rendelkező országokban - mint a kelet-közép- és dél-európai régióban - azonban a helyi makroprudenciális szabályok kijátszása relative nagyobb gondot jelenthet, és a szoros helyi felügyeleti együttműködés megerősítése feltétele a hatékony makroprudenciális és monetáris szabályozás kialakításához.

A monetáris és makroprudenciális szabályozások koordinálása javíthat az eredményességen, így az IMF előnyösnek tartaná mindkét szabályozási kört egy intézmény alá vonni, nevezetesen a központi bankokhoz utalni. Ugyanakkor azt is megjegyzik az IMF szakemberei, hogy több (és néha egymásnak ellentmondó) célkitűzés egy intézményben történő koncentrálása gyengítheti az intézmény mandátumát, nehezítheti az elszámoltathatóságot, és csökkentheti a hitelességét. Ezek okán biztosítékok is szükségesek ezek között említik, hogy az intézményi keretszabályozásban a két szabályozási kör között különbséget kell tenni különálló döntéshozatallal, elszámoltathatósággal és kommunikációs struktúrákkal.