Zacher Gábor toxikológus szerint a magyar éjszaka képe „sötét” – nem telik el hétvége anélkül, hogy a mentők ne járnák meg többször a budapesti bulinegyedet. Alkohol, kábítószer, verekedés és utcai jelenetek jellemzik az éjjeli életet – mondta az Indexnek.
„Nem lehet egy országot drogmentesíteni”
– jelentette ki a toxikológus, aki szerint a kormány drogpolitikai fókusza csak a kínálat visszaszorítására épül, miközben alig van érdemi prevenció az iskolákban.
A szakember ugyanakkor arra is rámutatott, hogy bár a fiatalok között megjelent egy tudatosabb alkoholfogyasztói réteg, de a túlfogyasztás és a depresszió továbbra is súlyos társadalmi gond.
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Súlyos figyelmeztetés érkezett a Vatikánból: a pápa szerint helyreállíthatatlan szakadék jöhet
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Teltház a nagy légitársaságoknál – utasok ezrei maradhatnak a Távol-Keleten
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"