Az elmúlt három nap támadásaiban 17-en haltak meg és 20-an sebesültek meg. "Franciaország, még ha tisztában is van azzal, hogy szembenézett (a fenyegetettséggel), még ha tudja is, hogy bátorságra és bravúrokra képes férfiakból és nőkből álló biztonsági erőkkel rendelkezik, nem szabadult meg végleg a fenyegetettségtől, amelynek céltáblája. Óvatosságra, egységre és mobilizációra kérem önöket" - mondta a köztársasági elnök a France 2 francia közszolgálati televízió által élőben közvetített rövid beszédében.
Franciaország fenyegetettségét a nemzet olyan tragédiájának nevezte az államfő, amellyel "kötelességünk szembenézni". Hollande "undorító antiszemita tettnek" minősítette a délutáni párizsi túszejtést egy kóser élelmiszerboltban, és megerősítette, hogy az akcióban négy túsz vesztette életét.
"Azoknak, akik elkövették ezeket a terrorcselekményeket, ezeknek az őrülteknek, ezeknek a fanatikusoknak, semmi közük a muzulmán valláshoz" - hangsúlyozta az államfő.
A köztársasági elnök üdvözölte a délutáni túszmentő akciókban részt vett csendőrök és rendőrök "bátorságát, bravúrosságát és hatékonyságát". "Büszke vagyok rájuk" - tette hozzá.
Hollande úgy vélte, hogy Franciaországnak "nemcsak az erővel, hanem a szolidaritással is választ kell adnia ezekre a támadásokra".
"Szabad nép vagyunk, amely nem enged semmilyen nyomásnak, amely nem fél, mert megvédjük az eszmét, amely nagyobb nálunk" - fogalmazott.
Az államfő azt is jelezte, hogy ő is részt vesz a vasárnapra tervezett párizsi meneten, amelyet a francia politikai pártok a három dzsihadista áldozatainak emlékére és a terrorizmus ellen szerveznek.
A nap folyamán a legfőbb európai vezetők, Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Mariano Rajoy spanyol és Matteo Renzi olasz miniszterelnök egymás után jelentették be, hogy ők is ott lesznek a tüntetésen.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök is elmegy Párizsba a megemlékezésre.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak