Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában.
A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták.
Az Eurostat szerint a halálozási számok 16 százalékos emelkedése "szokatlanul magas érték" egy átlagos júliusi hónaphoz képest; 2020-ban például - a pandémia első évében - ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.
A hivatal által feldolgozott adatok azt mutatták, hogy a többlethalálozás mértéke eltérő volt az uniós tagállamok között, de az közös a legtöbb országban, hogy lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban.
A legnagyobb ugrást a statisztikában Spanyolország produkálta, ahol az átlagos halálozási adatoknál 36,9 százalékkal magasabb adatot rögzítettek. Spanyolországot Ciprus követi, ahol ez az arány 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal volt magasabb, mint a korábbi évek júliusaiban. Csak Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást az EU-ban.
Magyarországon ez a mutatószám 4,5 százalékos pluszt jelzett.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép