A római városi tanács csütörtökön Virginia Raggi főpolgármester múlt szerdán bejelentett döntése mellé állt, vagyis nem támogatja a pályázatot a 2024-es nyári játékok lebonyolítására. A küldöttek 30:12 arányban szavaztak a jelentkezés ellen.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről.
Virginia Raggi kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az anyagi gondok által és korrupciós-közigazgatási botrányoktól sújtott olasz fővárosban nem tartja célszerűnek olimpiai játékok rendezését. A rendezést ugyanakkor a Matteo Renzi vezette olasz kormány és Giovanni Malago az olasz olimpiai bizottság (CONI) is erősen támogatta. A CONI elnöke többször figyelmeztette Virginia Raggit, hogy az esetleges visszalépés esetén, Róma és Olaszország akár "harminc vagy talán ötven évre" is eleshet egy következő olimpia megrendezésének lehetőségétől.
A háttérben a Matteo Renzi és a főpolgármestert is delegáló 5 Csillag Mozgalom (M5S) közötti belpolitikai küzdelem áll: a kormányváltásra készülő ellenzéki párt nem kívánja támogatni a miniszterelnököt az olimpiai játékok ügyében sem.
Róma előtt Hamburg is kiszállt a versenyből, mert a helyiek tavaly november 29-én ügydöntő népszavazáson úgy határoztak, hogy nem támogatják a város pályázatát.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat