Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.
A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást.
Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak. Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. A hatóság fellépése nem volt "sem szükséges, sem helyénvaló", ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása - írta a volt elnök.
A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül