A trieszti kikötőben horgonyzó 143 méter hosszú és 25 méter széles SY A (Sailing Yacht A) értékét mintegy 530 millió euróra (nagyjából 200 milliárd forint) becsülik - derül ki a portál cikkéből.
A Nobiskrug német hajógyár által épített jacht a Hajozas.hu szerint a világ legnagyobb vitorlás jachtja: 43 méter hosszú és 25 méter széles, vízkiszorítása több mint 14 ezer tonna. A vitorlás árbócai kivételesen magasak, 90 méteresek. A futurisztikus szuperjacht vitorláinak felülete 3700 négyzetméter, vagyis akkora, mint egy fél focipálya. A jacht rendelkezik egy hibrid, dízel-elektromos meghajtású hajtóművel is. A hajó 8 szintes, van rajta úszómedence, helikopter-leszállóhely, egy víz alatti kilátószoba és egy tengeralattjáró is - írta az rtl.hu.
Melnicsenko ellen március 9-én léptek életbe a szankciók az Európai Unió orosz oligarchák elleni intézkedéseinek részeként. Az EU szerint Melnicsenkó tulajdonában van a műtrágyagyártó EuroChem Group és a SUEK szénipari vállalat.
A Melnicsenko elleni szankciókat elrendelő határozat szerint ő és 36 másik üzleti vezető is találkozott Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai invázió után, hogy megvitassák az uniós és amerikai szankciók lehetséges gazdasági hatásait.
A napokban több orosz oligarcha tulajdonában lévő luxusjachtokra is lecsaptak a hatóságok.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat