A NATO-tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy az Ukrajna ellen indított orosz invázióra válaszul megerősítik a katonai szövetség keleti határát - írja a Guardian a katonai szövetség március 24-ei értekezletéről tudósítva. Ennek részeként négy új harci csoportot telepítenek Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Bulgáriába. Joe Biden amerikai elnök szerint ezzel világos jelzést küldenek Moszkvának, hogy a NATO megvédi a tagországai területét.
A részleteket a NATO júniusi csúcsértekezletéig dolgozzák ki, ez tartalmazni fogja a csapatok létszámát és felszerelését. Biden azt is elmondta, hogy az USA továbbra is támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és kormányát, beleértve ebbe, az Ukrajna védelmét szolgáló támogatást is az orosz támadókkal szemben.
Kapcsolódó
A katonai szövetség közleménye szerint az ukrajnai orosz invázióra adott válaszként a NATO keleti védelmi vonalát 40 ezer katonával erősítik meg, a megfelelő légierővel és haditengerészeti támogatással kiegészítve. Az új egységek a NATO parancsnoksága alatt lesznek. Javítják a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris veszélyek elhárítására való készültséget is.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson