Hamis tanúzás, hamis vád illetve segítségnyújtás elmulasztása - ezek miatt tett feljelentést a rendőrségen az egyik magyar sértetti képviselő. A napokban Gulyás Krisztián is megkapta az összesített nautikai és műszaki szakértői véleményt. A magyar kapitány családjának ügyvédje szerint ebben mind a három bűncselekményt alátámasztó információk vannak - számolt be a csatorna.
Az ügyvéd az első feljelentést, egy másik kapitány, a baleset idején a közelben elhaladó másik szállodahajó kapitánya ellen tette, segítség nyújtás elmulasztása miatt.
A másik két feljelentést a Viking Sigyn ukrán hajóskapitánya ellen tette, mert úgy látja, a férfi vallomásában valótlan dolgokat állított.
A Viking Sigyn kapitányának a tanúvallomása során tett állításai nem igazak, ugyanis, a Viking Sigyng kapitánya azt mondta, hogy őt előzte meg a Hableány, és gyakorlatilag az egészet úgy interpretálta a hatóság felé, mintha a Hableány mozgásából, manőverezéséből, következett volna be a baleset. És itt fordulunk át a hamis vád kategóriájába - tette hozzá Gulyás.
A 64 éves ukrán kapitány szerda óta ismét börtönben van, miután újabb bűncselekmény gyanúja merült fel vele szemben és a bíróság elrendelte letartóztatását.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter