A német belügyminisztérium szóvivője péntek este közölte: a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) eljárása során nem igazolódott be a gyanú, hogy a küldemény robbanószert tartalmaz.
Előzőleg az államfői hivatal szóvivője azt közölte, hogy egy gyanús küldeményt bombaszakértők megsemmisítettek az államfői hivatal, a berlini Bellevue kastély parkjában. Joachim Gauck szövetségi elnök az intézkedés idején nem tartózkodott hivatalában, az intézmény dolgozói pedig nem voltak veszélyben - tette hozzá.
Hivatalos források más részletet nem közöltek, így a levél feladójáról sincsenek információk.
Német szövetségi elnöknek még soha nem küldtek levélbombát, vagy robbanószert tartalmazó csomagot. A kancellári hivatalban eddig egy ilyen eset történt, 2010-ben egy szélsőbaloldali görög csoport küldött levélbombát Angela Merkel kancellárnak, de a küldeményre felfigyeltek a hivatal postázójában, és a bombát időben hatástalanították.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók