Bár Szlovákia gazdasági mutatói folyamatosan javulnak, a régiók közti különbség továbbra is jelentős. A keleti országrészek gazdasági szempontból jócskán elmaradnak a nyugati területektől, főként a főváros környékétől - adta közre az ezzel kapcsolatos EU-s jelentést a pozsonyi Új Szó.
Pozsony megye az Európai Uniós átlaghoz képest is nagy tempóban fejlődik: az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alapján a főváros és környéke az EU 8. leggazdagabb régiója, 2016-ban az uniós átlaghoz mérve 184 százalékos fejlődést produkált. Ehhez képest a keleti régiók mindössze 53 százalékos fejlődést mutattak.
Kapcsolódó
A pozsonyi régióban jóval nagyobb a külföldi befektetések aránya, magasabbak a fizetések, alacsonyabb a munkanélküliség. Ennek következtében a középiskolát vagy egyetemet végzett fiatalok egyre nagyobb mértékben költöznek el nyugati régiókba vagy végleg elhagyják az országot. A jelentés készítői szerint fennáll a veszély, hogy az elvándorló munkaerő mértéke a közeljövőben megsokszorozódik.
A szlovákiai keleti országrészek a nagy különbségek ellenére sem tartoznak az EU legszegényebb régiói közé. A 281-es lista utolsó 20 helyén nem szerepel szlovákiai régió, ellenben négy magyarországi országrész igen: az Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, és Dél-Alföld.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona