A megbeszélésen, amelyen jelen volt Alfred Stern, az OMV ügyvezető igazgatója - Klaus Iohannis kifejtette, hogy Románia számára nagyon fontos ennek a beruházásnak a megvalósulása, és arra kérte a vállalatot, hogy mielőbb kezdje el a gázmező kitermelését, hiszen az úgynevezett offshore törvény hatályos és Iohannis szerint kedvező a befektetők számára. Az OMV vállalta, hogy a jövő év közepéig meghozza a kitermelés sorsáról szóló döntést - idézi az MTI a román elnöki hivatal közleményét.
Az OMV a földgázmező 50 százalékát birtokolja, a másik fele a román Romgaz állami gázvállalaté lett, miután tavaly októberben 1,06 milliárd dollárért megvette az amerikai Exxon 50 százalékos részesedését a Neptun Deep földgázmezőben.
Christina Verchere, az OMV Petrom a vezérigazgatója a nyáron elmondta, hogy minél gyorsabban meg akarják hozni a döntést, de a befektetőknek teljes mértékben kiszámítható, stabil jogi és adóügyi beruházási környezetre van szükségük, ebből a szempontból már sokat javított a román parlament által elfogadott jogszabály.
A Neptun Deep fekete-tengeri gázmezőből évente 10 milliárd köbméter gáz kitermelését tervezik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani