A Leyte tartománybeli Baybay City és Abuyog településeken pusztító földcsuszamlásokban legalább 151 ember vesztette életét - közölte a nemzeti katasztrófavédelmi hivatal.
Több mint száz embert még mindig eltűntként tartanak nyilván mindkét területen - tette hozzá az ügynökség.
Az eltűntek között vannak Mantessa Polvera rokonai, aki Manilából Baybay Cityben lévő Mailhi nevű szülőfalujába sietett, amikor értesült a földcsuszamlásokról. A katasztrófában összesen 26 családtagja vesztette életét - mondta az asszony az ABS-CBN hírcsatornának. Eddig édesapja, édesanyja, három testvére és hat másik rokona holttestét találták meg.
"Még ha meg is haltak, reméljük, hogy láthatjuk őket, és rendesen eltemethetjük őket" - mondta, miközben arra kérte a hatóságokat, hogy folytassák a keresési műveleteket."Ez a legkevesebb, amit megadhatunk nekik"- mondta.
Az eltűntek felkutatását nehezítette a sűrű és puha sár, amely betemette a közösségeket, veszélybe sodorva a mentőcsapatokat - mondta José Carlos Cari, Baybay City polgármestere. Kijelentette: az aggodalmak miatt a tisztviselők azt tervezik, megvitatják, hogy a jövő héten leállítják-e a keresési és mentési műveleteket.
A földcsuszamlások a Megi trópusi vihar heves esőzései közepette következtek be, amely idén először csapott le a Fülöp-szigetekre, és amely számos területen kiterjedt áradásokat is okozott.
A Megi halálos áldozatainak száma összesen 167 volt - közölte a nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség -, beleértve a földcsuszamlásokban és a más érintett területeken bekövetkezett áradásokban elhunytakat is.
Március végén a Taal vulkán kitörése miatt kellett evakuálni a Fülöp-szigeteken sokakat.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic