Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 30,5 százalékkal végzett a második helyen.
A legnagyobb francia ellenzéki párt 10 228 választókörzetben rendezett előválasztást, amelyből eddig 2121-ban számolták össze az eredményeket.
Kapcsolódó
Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt, amelynek első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én tartják.
Időközben Alain Juppé gratulált vasárnap este Francois Fillonnak a francia jobboldali elnökjelölt-állító-választáson aratott "nagyarányú győzelméhez", és támogatásáról biztosította a jövő évi elnökválasztási kampányban. Francois Fillon volt miniszterelnök a szavazatok hetven százalékos feldolgozottsága alapján 67,8 százalékkal nyerte meg az előválasztást. Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 32,2 százalékot kapott.
"Gratulálok Francois Fillonnak nagyarányú győzelméhez, az előválasztás jó körülmények között zajlott, és amint arra elköteleztem magam előzetesen, ma este támogatásomról biztosítom Francois Fillont a (jövő évi) elnökválasztáson - mondta Alain Juppé.
Nicolas Sarkozy volt államfő, aki az első fordulóban a harmadik helyen végzett, a Twitteren elsőként gratulált Fillonnak, és a teljes jobboldaltól a győztes támogatását kérte a 2017-es elnökválasztáson.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott