A földrengés epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-i föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északkeleti részén - derül ki a kínai szeizmológiai intézet adataiból.
A földrengés fészke nulla kilométeres mélységben volt, és gyaníthatóan robbanás okozta. A dél-koreai meteorológiai szolgálat viszont azt közölte, hogy elemzik a földmozgást, de nekik ez inkább természetes földrengésnek tűnik, mert nem társult hozzá az a fajta hanghullám, amely a mesterséges földrengéseket kísérni szokta - idézi a lap a BBC-t. (A pilótáknak azt javasolják, ne repüljenek az ország fölött)
A szeptember 3-án végrehajtott föld alatti nukleáris robbantás okozta földrengés ereje meghaladta a hatos fokozatot. Phenjan szerint hidrogénbombával végzett kísérletet hajtottak végre.
Címlapkép: AFP Photo/JUNG Yeon-Je
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak