Az uniós bizottság vezetője közleményében elítélte és aggodalmát fejezte ki, hogy a spanyolországi merényletek után alig 24 órával Finnországban is, áldozatokat követelő, késeléses támadásra került sor.
Az elnök szolidaritását fejezte ki a biztonsági erőkkel, Finnország lakosságával és Juha Sipilä miniszterelnökkel.
Pénteken délután több embert megkéseltek a finnországi Turku városának központjában. A rendőrség közlése szerint ketten meghaltak, hat embert sebesülésekkel szállítottak kórházba, akik közül három állapota súlyos, őket intenzív osztályon látják el. A rendőrség közlése szerint még nem világos, hogy terrorista indíttatású volt-e a késelés.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat