Finnország érdekelt egy expresszvasút kiépítésében, amely összekötné a finn és az orosz fővárost egymással - írta a Moscow Times.
A projekt megvalósítását reálissá teszi, hogy a finnek úgy gondolják: meg kellene hosszabbítani Helsinkiig a Moszkva és Szentpétervár között kiépülő gyorsvasutat. Ezt a terek szerint 2026-ra fejezheti be, költsége 1,5 ezer milliárd rubel (az éves magyar GDP ötöde).
Kapcsolódó
A finnek úgy vélik, hogy szuperexpresszel hat órára lehetne lerövidíteni a két főváros közötti utazást, ami lendületet adna az idegenforgalomnak mindkét irányba. A finn kereskedelmi miniszter, Ville Skinnari tárgyal a tervről az orosz vasutak vezetőjével, Oleg Belozerovval hivatalos oroszországi útján. Rajta kívül az átalakulófélben lévő orosz kormány két tagjával, Dmitri Kozak ideiglenes miniszterelnök-helyettessel és Makszim Oreskin gazdasági miniszterrel is egyeztetett.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég