Az euróövezetben és az Európai Unióban a júliusival megegyező volt az augusztusi munkanélküliség - írja az MTI.
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közölte, hogy az euróövezetben 6,6 százalék, az Európai Unióban pedig 6 százalék maradt a ráta.
Mindezt úgy, hogy az eurózóna gazdasági válsága tovább fokozódott: a valutaközösség történetében először emelkedett 10 százalékra az infláció. Mindez nyomást gyakorol az Európai Központi Bankra, hogy folytassa az agresszív kamatemelést
Augusztusban az Európai Unióban 12,921 millió munkanélküli volt, ebből 10,966 millió az euróövezetben. 2021 augusztusához képest az EU-ban 1,682 millióval, az euróövezetben pedig 1,358 millióval esett a munkanélküliek száma. 2022 júliusához képest az EU-ban 52 ezerrel, az euróövezetben 30 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.
Augusztusban 2,616 millió 25 év alatti munkanélküli volt az EU-ban, ebből 2,136 millió az euróövezetben. A fiatalok munkanélküliségi rátája az EU-ban a júliusival megegyező, 13,8 százalék volt augusztusban, az eurózónában 14 százalékról 13,9 százalékra mérséklődött.
Az uniós országok közül augusztusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát Csehországban mérték 2,4 százalékkal, továbbá Lengyelországban 2,6 százalékkal és Németországban 3 százalékkal. A legmagasabb ráta pedig Görögországban (12,2 százalék) és Spanyolországban (12,4 százalék) volt.
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon 3,5 százalékon stagnált a munkanélküliség augusztusban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)