A japán TV Asahi jelentése szerint kétszáz ember életét vesztette Észak-Koreában, amikor beomlott egy alagút az ország északkeleti részén, ahol szeptemberben végrehajtották az ország eddigi legnagyobb atombombatesztjét - adta tovább a hírt a Business Insider. Az áldozatok fele az alagútban tartózkodott, másik fele pedig a mentésükre indult mielőtt mindkét csoport szerencsétlenül járt volna.
Az észak-koreai sztálinista rezsim a Punggye-ri hegység alatt hajtotta végre legutóbbi nukleáris robbantását, amelyben szakértői becslések szerint egy a Japánra a második világháború végén ledobott amerikai atombombáknál tízszer nagyobb hatóerejű fegyvert teszteltek. Az ezt követően készült műholdas felvételek számos földcsuszamlást mutattak, a földrengésjelző állomások pedig utórengéseket mértek.
Nemzetközi incidens
A japán jelentésben szereplő alagút korábban megsérült, az ott tartózkodó munkások vélhetően a károk elhárításán, illetve a javításokon dolgoztak, amikor a tragédia bekövetkezett. Az alagutat az újabb nukleáris tesztek előkészítéseként igyekezhettek rendbe hozni. A súlyos emberáldozat ellenére azonban nem ez a legnagyobb gond.
Kínai és dél-koreai szakemberek az elmúlt időszakban arra figyelmeztettek, hogy az atomrobbantások helyszíne egyszerűen beomolhat, így a hátramarad radioaktív szennyeződés kiszabadulhat a szabadba. Ez nemzetközi katasztrófához vezethet. Az életveszélyes hulladék rövid idő alatt elérheti az Észak-Koreával szomszédos Kínát, amely - Jenny Town, a US-Korea Instutite szakértője szerint -
háborús támadásnak fogja tekinteni ezt az ország ellen.
A nyitókép forrása: Pixabay.com
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak