A HSBC brit nagybank által ismertetett szolgáltatóipari adat szerint 52,6 pontra nőtt a mutató a szeptemberi 52,4 pontról. Augusztusban 52,8 ponton állt. A BMI 50 pont feletti értékei az ágazat bővülését, az annál alacsonyabbak a visszaesését jelzik.
Kínában a hazai össztermék (GDP) 45 százalékát a szolgáltatóipar állítja elő. Ez a szektor a legnagyobb munkaadó.
A HSBC mutatója egybevág a hivatalos szervek által közölt októberi szolgáltatóipari BMI-vel, amely 56,3 pontra emelkedett a szeptemberi 55,4 és az augusztusi 53,9 pont után.
A brit bank barométere elsősorban kis magánvállalatok megkérdezésén alapul, míg a hivatalos beszerzésimenedszer-index a nagy állami vállalatok körében végzett felmérésre támaszkodik.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak