Minden áldott nap több száz építőmunkás árasztja el a Világkereskedelmi Központ 16 hektáros területét, ahol gőzerővel folyik a 2001. szeptember 11-én lerombolt két felhőkarcolót felváltó új épületegyüttes építése - tudósít az AP. A főépület ma már olyan magas, hogy ismét uralja Alsó-Manhattan látképét, és a turisták áradata is a bő egy évtizeddel ezelőtti időket idézi. Az érdeklődők sűrűn kattintgatják fényképezőgépeiket megörökítve a földből kinövő, félig kész toronyházakat, illetve a föld alatt alakuló létesítményeket.

A fejlesztők beszámolójából kiderül, hogy a komplexum egy része teljes gőzzel üzemel, míg van olyan eleme, amelyet csak az ingatlanpiac beindulása után kezdenek igazán építeni. A kettő között a többé-kevésbé kész létesítmények sora található.

4,5 millió látogató

A WTC nyolchektáros központi emlékhelyének nagy részét tavaly, a tragédia 10. évfordulójára nyitották meg. Azóta 4,5 millió látogató kereste fel a létesítmény két négyzet alakú medencéjét, amelyek a ledőlt tornyok helyét jelzik. Ugyanakkor az emlékhely alatti alagsorba tervezett múzeum nem készült el. Az ezzel kapcsolatos munka tavaly ősszel leállt, mivel az újjáépítést irányító alap és New York, illetve New Jersey illetékes hatóságai összekülönböztek a finanszírozáson.

A felek tegnap bejelentették, hogy rendezték nézeteltérésüket, ami utat nyit a kivitelezés folytatása előtt. Joseph Daniels, a National September 11 Memorial & Museum elnöke szerint ha a munka végre elindul, akkor több mint egy évre lesz szükség a befejezéséhez, ezért a múzeum várhatóan csak 2014-ben nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

280 ezer négyzetméter irodaterület

A központi felhőkarcoló, a One World Trade Center - korábbi nevén Freedom Tower -, amely a terület északnyugati részén épül, szintén 2014-re készülhet el. A jelképes, 1776 láb (540 méter) magas torony hárommillió négyzetláb (280 ezer négyzetméter) irodateret kínál majd, amelynek egy részét a szövetségi kormány intézményei fogják bérelni.

A 104 emeletes épület 100., 101. és 102. szintjén alakítanak ki kilátókat. Az épület teljes magasságában elkészült, azaz 1368 lábra nyúlik a felszín fölé, erre jön még egy csúcs, amivel elérik a végleges magasságot. A 1 WTC teljes beruházási költsége 3,9 milliárd dollár.

Csak semmi kapkodás

Elsőként a 72 emeletes 4 WTC fog elkészülni, amely a terület délkeleti csücskében lesz. Ez is elérte teljes, 977 lábos magasságát és a tervek szerint 2013 októberében átadhatják a bérlőknek. Utóbbiak között lesz a kikötői hatóság, a WTC-terület birtokosa, amely a dupla torony leomlásakor "hajléktalanná" vált.

Ettől az épülettől északra épül a 3 WTC, amely jelenleg nyolc emelet magas, ám 80 szintes, 1150 láb magas lesz, ha elkészül. A beruházó a Larry Silverstein ingatlanfejlesztő legkevesebb 400 ezer négyzetláb irodát ki akar adni még azelőtt, hogy a torony elkészülne. A vállalat 2015-2016-os befejezéssel számol.

A terület északkeleti sarkában lesz a 2 WTC, amely jelenleg az utcaszintnél tart. A 88 emeletesre tervezett felhőkarcolót csak akkor kezdik el tovább építeni, ha az irodapiac elég erőre kap ahhoz, hogy ki lehessen adni irodaszintjeit.

Elszállt költségek

A WTC-komplexumban kialakítandó új közlekedési központ 13 földalatti vonal, illetve úgynevezett PATH vasut - New Yorkot New Jerseyvel összekötő, HÉV-szerű vonal - csomópontja lesz, amikor 2015 októberében megnyílik. Ezzel kiváltja a 11 évvel ezelőtti tragédia után kialakított ideiglenes PATH-állomást.

A Santiago Calatrava építész tervei alapján épülő központ naponta 250 ezer utazót fog kiszolgálni. Helyet kap benne két emeltnyi áruházi terület, amelynek bérlőiről egyelőre semmit sem lehet tudni. A csomópont kiépítésének költségét 2,2 milliárd dollárra tervezték, ám mostanra 3,5 milliárdra nőttek a kiadások.

Éveken át kétséges volt a komplexumban helyet kapó művészeti centrum létrehozása, ám idén megnevezték a létesítmény igazgatótanácsának tagjait. Feladatuk, hogy felhajtsák a - tervek szerint egy ezer férőhelyes színházat is tartalmazó - létesítmény felépítéséhez szükséges pénzt.

A föld alatti járműbiztonsági központ és buszparkoló, amely délre lesz a főépülettől, 2013-ban nyílhat meg.