Farage arról számolt be a szóvivője által kiadott közleményben, hogy a UKIP tagjai közötti "heves vitát" követően a képviselő "összeesett", és súlyos állapotban kórházba szállították az uniós parlament plenáris ülésének otthont adó Strasbourgban.
Sajtóhírek szerint amiatt robbant ki a konfliktus, hogy Woolfe beismerte, fontolóra vette, hogy kilép és inkább csatlakozik a brit kormányzó Konzervatív Párthoz. A szóváltás hevében a képviselő állítólag levette a zakóját és felszólította a párttársát - egyes források szerint Mike Hookemet -, hogy "férfiak módjára" rendezzék a vitát. Azt mondják, Woolfe az ütésváltás során beverte a fejét egy vasrácsba, mielőtt szétválasztották őket.
A brit képviselő egy-két órával később rosszul lett a parlament üléstermében, kiment a folyosóra, ahol összeesett.
Steven Woolfe estefelé azt mondta a kórházban, hogy jól van, a korábbi hírekkel ellentétben nem kapott agyvérzést.
Farage azt közölte, hogy a párt vizsgálatot rendelt el az ügyben. "Ez az incidens úgy tüntet fel minket, mintha erőszakosak lennénk. Ez nem jó" - fogalmazott.
A 49. születésnapját épp csütörtökön betöltő Steven Woolfe az előző napon jelentette be, hogy Diane James pártvezér lemondása után indulni fog az Egyesült Királyság uniós kilépéséért (Brexit) felelősnek tartott UKIP elnöki tisztségéért. Woolfe már az előző, Nigel Farage júliusi lemondását követő elnökválasztáson is indulni akart, de késve jelöltette magát.
Nigel Farage az Egyesült Királyság uniós tagságáról június 23-án tartott népszavazás után, július 4-én jelentette be, hogy lemond a UKIP elnöki tisztéről. Mint mondta, azzal, hogy a referendumon a brit választók többsége a kilépésre voksolt, teljesültek politikai céljai, így eljött a megfelelő alkalom a távozására.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint