Angela Merkel, valamint Martin Schulz és Horst Seehofer megnyitotta a nagykoalíció újraélesztését célzó tanácskozásokat. A vitás kérdések részleteiről a pártok 15 tagú szakértői csoportjai tárgyalnak. Abban már korábban megállapodtak, hogy - lehetőleg két hét alatt - kísérletet tesznek a mindhárom fél számára elfogadható kompromisszum kidolgozására - írta a portál.
Míg a két kereszténypárt több vezető tisztségviselője az elmúlt napokban ismételten hangoztatta, hogy a januári előzetes megbeszéléseken született irányelvekhez mindenképpen ragaszkodni kell, szociáldemokrata részről kiváltképpen a meghatározott időre szóló munkavállalás, az egészségügyi biztosítás, valamint a menekültek családösszevonása terén akarnak elérni komoly módosításokat az elkövetkező napok során. Amennyiben sikerül egyezségre jutni, a megállapodás szövegét a szociáldemokrata párttagok többségének is jóvá kell hagynia, és csak ezután léphet hivatalba az új kormány.
Az új kormány feltehetően húsvétkor léphet hivatalba. A koalíciós tárgyalások elhúzódása - az előzetes aggodalmakat ellentétben - eddig nem hatott ki a gazdasági életre. A müncheni IFO gazdaságkutató intézet üzleti hangulatindexe jelentősen emelkedett és a fogyasztói hangulat is töretlennek tűnik.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak