Autóbalesetet szenvedett és könnyebben megsérült vasárnap Igor Dodon moldovai államfő - közölte az elnöki hivatal sajtóosztálya az MTI szerint.
A baleset Straseni város közelében történt, a fővárostól, Chisinautól északra. Az elnök járművét kísérő konvoj előzés közben karambolozott egy szembejövő teherautóval, amely nem tartotta be a közlekedési szabályokat.
Az államfő kisebb karcolásokkal és zúzódásokkal megúszta az esetet. A biztonság kedvéért kórházba szállították, de orvosi segítségre végül nem szorult. Dodon autójában utazott az anyja és az egyik fia is, ők, továbbá az államfő egyik testőre is csak könnyebben sérültek meg az ütközés következtében.
Korábban, szombat éjjelről vasárnapra virradóra meghalt a szintén autóbalesetet szenvedett Igor Dodon, a lényegében csak Oroszország által elismert de facto állam, Abházia miniszterelnöke is. A szakadár grúz (hivatalos nevén georgiai) kormányfő autóoszlopával Abházia repülőteréről tartott hazafelé, amikor egy szembe jövő gépkocsi belecsapódott autójába.
A másik sávból áttért gépkocsit egy abháziai fiatal férfi vezette. Az ő állapotáról nem szólt Kimsakov, azt viszont közölte, hogy súlyosan megsérült Gagulija testőre és sofőrje is. A karambol körülményeinek kivizsgálása megkezdődött.
Abházia az 1990-es évek elején, a Szovjetunió szétesése után vált ki Georgiából. A 2008-as orosz-georgiai háború után Dél-Oszétia mellett - amely felett Tbiliszi sikertelenül próbálta meg fegyverrel visszaszerezni ellenőrzését - Abházia is kinyilvánította függetlenségét. Oroszország mindkét tartományt független államként ismeri el, és a nemzetközi bírálatok ellenére katonákat állomásoztat területükön.
Még augusztus 31-én halt meg egy másik oroszbarát terület vezetője. Az önmagát Donyecki Népköztársaságnak nevező kelet-ukrajnai térség miniszterelnökét, Alekszandr Vlagyimirovics Zaharcsenkót bombatámadásban ölték meg. A hatóságok Zaharcsenko egyik testőrét gyanúsítják a merénylet végrehajtásával. Az illető ugyanis rögtön a robbanás után eltűnt a helyszínről, és most hajtóvadászatot folytatnak felkutatására.
Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint a robbantás után Zaharcsenkót a Szepar nevű kávéházból sérülésekkel kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.
A 42 éves Zaharcsenko 2014. november 4-e óta volt az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője, korábban már több, ellene irányuló merényletkísérletet túlélt. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint vagy a donyecki szakadár "népköztársaságon" belüli bűnözőbandák között főként a 2014 óta megszerzett üzletek elosztása fölötti viták vagy az orosz titkosszolgálatok állhatnak Olekszandr Zaharcsenko szakadár vezető halála mögött. Miközben Moszkva és a donyecki szakadárok szerint Kijev a felelős a gyilkosságért.
A fotón Igor Dodon moldáv miniszterelnök látható, forrása: Alexei Druzhinin/Sputnik/AFP.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben