Pozsony mellett három város volt még versenyben: Nicosia, Riga és Szófia. Amíg a szlovák fővárosban el nem készül az új székhely, addig Brüsszelből fog majd működni az ELA - közölte a döntésről Marianne Thyssen, az Európai Bizottság szociális ügyekért és munkavállalói mobilitásért is felelős tagja.
Az ELA feladata főként az lesz, hogy tájékoztatást adjon álláslehetőségekkel, letelepedéssel, munkavégzéssel kapcsolatban, közvetítsen a több országot érintő jogvitákban, támogassa a tagállami hatóságok közötti együttműködést, a fellépést a szociális és munkaügyi szabályokkal való visszaélések ellen, segítse az EU-n belüli méltányos munkaerő-mobilitást. A hatóság támogatni fogja a foglalkoztatási szolgálatok uniós hálózatának (EURES-hálózat) munkáját, illetve átveszi a nem bejelentett munkavégzés felszámolására irányuló együttműködés erősítését célzó európai platform tevékenységeit.
Kapcsolódó
Létrehozása nem teremt új hatásköröket EU-s szinten. A munkaügyi és szociális biztonsági szabályok érvényesítése továbbra is teljesen nemzeti hatáskör marad.
A szervezet éves költségvetése körülbelül 50 millió eurót fog kitenni. Személyzete nagyjából 140 szakemberből áll majd, akik közül 60 szakértőt a tagállamok delegálnak.
Jelenleg mintegy 17 millió európai állampolgár él vagy dolgozik másik tagállamban, kétszer annyi, mint tíz évvel ezelőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Újabb BKK-járatokon lesz elsőajtós felszállás

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet
