Reggel még úgy tűnt, a devizakereskedők nem reagálnak érdemben a központi választási iroda (BEC) azon jelentésére, amely szerint az államfő menesztését célzó referendum az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen. Később azonban nagy mennyiségű euró került a bankközi devizapiacra, ami az árfolyamot a 4,5630-ás szintre tornázta fel.
Elemzők szerint a külföldi befektetők - a lej erősödésében bízva -zárják pozícióikat, de a jegybanki intervenció sem zárható ki. A szakemberek rövidtávon a lej további enyhe erősödésére számítanak, a választásokig azonban magas marad a politikai bizonytalanság, ezért jelentős árfolyam-volatilitást jósolnak. A helyi pénzintézetek azonban úgy látják, hogy az euró árfolyama nem lépi majd át az 5 lejes küszöböt
Az államfő és a baloldali kormánykoalíció között kirobbant politikai csatározások az elmúlt hónapban több mint 4 százalékkal gyengítették a lejt, az év eleje óta román nemzeti valuta több, mint hat százalékot gyengült. Elemzők szerint a lej volatilitásában nagy szerepe volt a jegybanknak is, amely felhagyott az árfolyam menedzselésével.
A BEC legfrissebb, 97,52 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint a választásra jogosultak alig 46,13 százaléka szavazott, vasárnap, így a referendum érvénytelen. A szavazáson részt vevők 87,55 százaléka ugyanakkor az államfő menesztésére, 11,12 százalék pedig ellene voksolt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak