Továbbra is érvényben tartja az Egyesült Államok a Spanyolországból érkező érett olívabogyóra bevezetett, kombinált dömping és szubvencióellenes vámokat, amelyek mértéke 30-44 százalék.
Ezzel Washington nyíltan semmibe vette az ENSZ Kereskedelmi Világszervezetének (WTO) tavaly novemberi döntését, amely kimondta, a kiegyenlítő vám bevezetése összeegyeztethetetlen a nemzetközi joggal, ráadásul hibás számításokon alapult
– közölte az európai mezőgazdasági termelők érdekképviseleti szövetsége, a Copa-Cogeca.
Amerika megelégelte az uniós támogatást
Az Egyesült Államok 2018-ban vezette be piacvédelmi céllal a büntetővámokat a Spanyolországból importált, érett olajbogyóra. A lépést az amerikaiak azzal indokolták, hogy az Európai Unió a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a spanyol olívatermesztőknek nyújtott támogatás torzította a nemzetközi piacokat, és kárt okozott az amerikai gazdálkodóknak.
Az ENSZ kimondta: Európa nem hibázott
Az Európai Unió az amerikai vámok bevezetését követően a WTO elé vitte az ügyet. A nemzetközi szervezet három évig húzódó jogi huzavona után tavaly novemberben adott ki jelentést, amelyben kimondta:
a spanyol olajbogyótermesztők nem kaptak olyan mértékű uniós támogatást, amely indokolta volna Washington vámintézkedéseit, ráadásul az ezek megalapozottságát igazoló számítások is hibásak voltak.
Ezért az amerikai vámok fenntartása a WTO szerint összeegyeztethetetlen a minősített támogatásokról és a kiegyenlítő intézkedésekről szóló nemzetközi kereskedelmi megállapodásokkal.
Washingtonnak esze ágában sincs eltörölni a vámokat
A WTO ezért 2021 novemberében felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal szüntesse meg a vámokat. Noha Washington eleinte nyitottnak bizonyult a törvények megváltoztatására, az intézkedések elmaradtak. A szándékos időhúzásról szóló vádak pedig úgy tűnik beigazolódtak: 2022. december 20-án az Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmi bíróságának jelentése egyértelművé tette:
Washington nem akarja megszünteti meg a spanyol olajbogyóágazatban óriási károkat okozó vámokat.
Ezért az európai termelők szövetsége és az Európai Bizottság a napokban ismételten felszólította az Egyesült Államokat, hogy tegyen eleget nemzetközi kötelezettségeinek, és szüntesse meg a spanyol olajbogyóexportra bevezetett, a WTO szerint is alaptalan korlátozásokat.
Több mint felével esett vissza az olajbogyó kivitele
Az Egyesült Államok az uniós olajbogyótermés legfőbb exportpiaca, a vámok bevezetése előtt az európai termés mintegy 35 százaléka a tengerentúlon lett értékesítve. A kereslet folyamatos növekedése a spanyol termesztőket jelentős és költséges beruházásokra ösztönözte, emellett innovatív és hatékonyságnövelő fejlesztéseket is végrehajtottak a gazdák.
A vámok bevezetését követően az olívaexport mennyisége 67 százalékkal, értéke 70 százalékkal esett vissza.
A spanyol olajbogyóágazatban óriási károkat okozott a vámkötelezettség, amely sok termelőt tönkretett, emellett érdemben visszavetette a gazdák versenyképességét. Kártérítést ráadásul alig kaptak az érintettek.
Az EU-s agrárpolitika megítélése is veszélybe kerülhet
Brüsszel és az európai termelőszervezetek attól félnek, hogy az Egyesült Államok magatartása az egész uniós agrárpolitika nemzetközi elfogadottságát veszélyezteti.
Noha a WTO döntése megerősítette a KAP nemzetközi támogatottságát, a világszervezet döntésének figyelmen kívül hagyása más országokat is arra ösztönözhet, hogy valamelyik európai termékpályán tiltott támogatás okozta dömpingre hivatkozva korlátozza a kereskedelmet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
