A most készülő hétéves uniós költségvetésben a korábbi 300-400 millió eurónál bizonyosan jóval több jut majd egészségügyi programokra - mondta a Népszavának Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője annak kapcsán, hogy a parlament 56 pontos egészségügyi stratégiát dolgozott ki. A járvány okozta válság orvoslására készült újjáépítési csomagban soha nem látott összeget, 9,4 milliárd eurót szánnak az egészségügyi rendszerek fejlesztésére.
Nem mindegy, hogy a forrásból kinek, mennyi jut. Amikor erről döntenek, nyilván előveszik majd azt is, hogy ki, hogyan szerepelt az egészségügyi stresszteszten. A bank-, és az energiaszektorban már jó ideje stressztesztekkel vizsgálják, hogy képesek lennének-e kiállni egy pénzügyi-gazdasági válságot. Most az egészségügy elvégeznek egy ilyen tesztet. Minden kormányzatnak - valószínűleg az év végéig - egységes módszerekkel el kell végeznie ezt a tesztet.
Kapcsolódó
Az még nem világos, hogy pontosan mit vizsgál a teszt és ki végzi, de a következő költségvetési ciklus elején el kell végezni. Azt sem tudjuk még, hogy mennyi juthat az 9,4 milliárd eurós összegből Magyarországnak, mivel még nem fogadták el a költségvetést. Újhelyi azt akarja, hogy ne csak a kormány, hanem az önkormányzatok és a civil szervezetek is pályázhassanak közvetlenül egészségfejlesztő, vagy az ellátást javító programokkal támogatásért.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott