A 28 uniós tagállamban nagyjából 25 millió gyermeket, azaz a 18 éven aluli korosztály tagjainak 26,9 százalékát érintette ez a súlyos probléma.
Az Eurostat módszertana szerint az azokban a háztartásokban élő gyermekeket fenyegeti kirekesztettség vagy elszegényedés, amelyekben a havi jövedelem nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, vagy komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy alacsony a munkaintenzitás, azaz kevesen, illetve keveset dolgoznak.
Romániában volt tavaly a legmagasabb, 46,8 százalékkal, azok aránya, akik az említett három feltétel alapján legalább egy csoporthoz voltak sorolhatóak. Románia mellett Bulgária (43,7 százalék), Görögország (37,8 százalék), Magyarország (36,1 százalék), Spanyolország (34,4 százalék) és Olaszország (33,5 százalék) tartozott aközé a hat uniós tagállam közé, amelyekben az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztettség által fenyegetett gyermekek aránya meghaladta az egyharmadot.
A helyzet Svédországban a legkedvezőbb, ott a gyermekek 14 százaléka szembesülhet szegénységgel vagy kirekesztettséggel. Az első hat helyezett közé került Finnország (14,9 százalék), Dánia (15,7 százalék), Szlovénia (16,6 százalék), Hollandia (17,2 százalék), valamint Csehország és Németország (egyaránt 18,5 százalék).
Öt évvel korábban, 2010-ben az unióban élő gyermekek 27,5 százalékát fenyegette az elszegényedés vagy a kirekesztettség, azaz öt év alatt enyhén, 0,6 százalékponttal csökkent arányuk. Az öt évvel korábbihoz képest Görögországban romlott leginkább a helyzet: a 2010-es 28,7 százalékról 9,1 százalékponttal 37,8 százalékra emelkedett a veszélyeztetettek tábora, míg Cipruson 7,1 százalékpontos, Olaszországban pedig 4,0 százalékpontos növekedést regisztráltak. A legtöbbet, 10,9 százalékpontot Lettországban javult a helyzet, majd Bulgária és Lengyelország következik 6,1, illetve 4,2 százalékponttal.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon öt év alatt 37,7 százalékról 36,1 százalékra, 713 ezerről 608 ezerre csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett gyermekek aránya, illetve száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot
