Az amerikai elnök vasárnap a Twitteren fejtette ki, hogy doppingvizsgálatot, azaz gyógyszertesztet akar az első elnökjelölti vita előtt Bidennél, megvizsgálandó, hogy a demokrata párti politikus kap-e bármilyen, a teljesítményét növelő, élénkítő szert a Clevelandben tartandó megméretés előtt.
"Nagyon határozottan drogtesztet fogok kérni az aluszékony Joe Bidennél, a keddi vita előtt vagy után. Természetesen beleegyezem, hogy nálam is elvégezzenek egyet" - írta Trump.
Az elnök felvetése nem új, már többször említette arra hivatkozva, hogy az előválasztások során rendezett demokrata párti vitákon szerinte Biden rosszul szerepelt, mert gyakran belebonyolódott a mondandójába, tévesztett, vagy nem tudott összefüggően beszélni.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Szilveszteri Szuperlottó: 7 milliárdért megy a játék a következő 11 napban