Mark Kelly csaknem hat százalékponttal vezet a republikánus jelölt Blake Masters előtt, aki Donald Trump korábbi elnök megválasztásakor kulcsszerepet játszott Arizonában. Szombaton délután így Kelly behozhatatlan előnyre tett szert, és győzelmével a demokratáknak már csak a még ki nem hirdetett két nevadai vagy georgiai képviselői hely egyikére van szükségük.
Nevadában a republikánus jelölt, a republikánus Adam Laxalt kevesebb mint 0,1 százalékkal vezet, eddig a szavazatok 88 százalékát számlálták össze, a legtöbb voks pedig vagy levélszavazat, vagy a nagyvárosokban leadott voks, ami inkább a Demokrata Pártnak kedvez. Georgia szenátusi versenyében december 6-án lesz a második forduló a republikánusok jelöltje, Herschel Walker és a hivatalban lévő demokrata szenátor, Raphael Warnock között, aki több mint egy százalékponttal nyert, de nem szerezte meg az 50 százalék plusz 1 szavazatos többséget, ami kötelező az államban.
Arizonában Kelly jóval többet gyűjtött és költött, mint a kockázati tőkebefektetők közül érkező Masters: október közepéig több mint 81,8 millió dollárt gyűjtött a kampányához és több mint 75,9 millió dollárt költött. Masters ehhez képest 12,3 millió dollárt gyűjtött és csak 9,7 millió dollárt költött ugyanebben az időszakban a Szövetségi Választási Bizottság által összeállított adatok szerint – írja a CNBC.
Az arizonai demokrata kompromisszumkészséget hirdetett programjában, és azt állítva, hogy hajlandó a republikánusokkal együttműködni. 2020-ban választották be a szenátusba, hogy átvegye az agydaganat egy agresszív formája miatt elhunyt John McCain republikánus szenátor mandátumát.
A képviselőházi verseny még mindig nem dőlt el a félidős választásokon, itt sokkal valószínűbb a Republikánus Párt győzelme. Bár egyelőre még nem szerezték még a kellő többséget, de összesen 7 győzelemre lenne most szükségek, miközben 8 helyen magabiztos előnyük van. Ám több biztosnak tűnő körzetük még átfordulhat a Demokrata Párt javára. Az NBC News ezzel együtt is azt valószínűsíti, hogy 215-220 arányban nyernek most, de elképzelhető még az is, hogy a baloldal nyer ugyanilyen arányban, bár erre csak 10 százalék az esély.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)