Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte előzetes adatként, hogy augusztusban a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek éves összevetésben a júliusi 0,4 százalékos növekedés után.
Szakértők 0,2 százalékos augusztusi fogyasztói áremelkedéssel számoltak.
Kapcsolódó
Az augusztusi deflációt az okozta, hogy az energiaárak 7,8 százalékkal estek, míg más termékkategóriák esetében az áremelkedés mérséklődött éves szinten júliussal összevetve.
A legnagyobb mértékben az élelmiszerek, alkoholos és élvezeti cikkek ára emelkedett, 1,7 százalékkal, ami csökkenés a júliusi 2 százalékos növekedést követően. Augusztusban a szolgáltatások ára 0,7 százalékkal nőtt a júliusi 0,9 százalékos emelkedés után. Júliusban az energiaárak az augusztusinál jelentősebben, 8,4 százalékkal csökkentek.
Összességében a jelenlegi recessziós környezetben nem jó hír, hogy nem indult be az infláció, holott soha nem látott pénznyomtatásba kezdtek az Európai Unióban. A helyzetet magyarázhatja, hogy az emberek a válság közepette próbálják visszafogni a kiadásaikat, ami az árak csökkenéséhez vezethet. A jelenlegi helyzetben az pozitívum, hogy az energiaárak csökkentek, ami akár olcsóbbá is teheti a termelést.
Viszont a jelenlegi likviditási helyzetben minden negatív inflációról szóló adat erősíti a félelmet, hogy egy deflációs spirál alakulhat ki, amely lassíthatja a felépülést a válságból, vagy akár még mélyebb recessziót is eredményezhetne.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak