2014 novemberében 0,4 százalékos éves árcsökkenés volt, a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők pedig ezután 1,1 százalékos decemberi csökkenésre számítottak.
Az élelmiszerek és az energiaárak változását nem tartalmazó maginfláció változatlan volt decemberben a novemberi 0,1 százalékos visszaesés után.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP), az elemzői várakozásoknak megfelelően, 1,1 százalékkal csökkent decemberben. Novemberben még csak 0,5 százalékkal ment lejjebb a HICP.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben