Az áldozatok többsége belföldi turista, a legtöbben, 33-an Banten tartomány Pandeglang térségében vesztették életüket. A hatóságok szerint félő, hogy az áldozatok száma nőni fog - olvasható a portálon.
A cunami a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében keletkezett, Banten és Lampung tartományokat érintette. A BBC-n olvasható beszámolók szerint egész nap érezhetően aktív volt a vulkán, és a cunami két hullámban érkezett, az első volt a nagyobb, erősebb. A közösségi médiában kering egy mobillal felvett videó, amelyen az látszik, ahogy egy helyi zenekar, a Seventeen koncertje közepén csap le a szökőár az együttesre és a közönségre.
Sutopo Purwo Nugroho, a katasztrófavédelem szóvivője közölte: a szökőárt vélhetően a szorosban lévő Krakatau vulkán kitörése, és az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. A cunami erejéhez a telihold miatti dagály is hozzájárulhatott.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat