Csehországban megközelítette a 30 ezret a napi koronavírus-fertőzések száma január utolsó előtti hetében, amire nem volt példa a pandémia 2020. tavaszi kitörése óta - derül ki a Radio Praha tudósításából. A szakértők szerint napi 50 ezerrel érheti el a csúcsát a fertőzések száma valamikor január végén. Becslések szerint a cseh esetek 80-90 százalékáért az omikron koronavírus-változat a felelős.
A szakértők azt is megjegyzik, hogy a valós fertőzésszám jóval nagyobb, akár háromszor vagy tízszer magasabb lehet, mert az érintettek többségét nem tesztelik le. A kórházba kerülők száma nem nőtt hasonlóan, a fertőzöttekéhez, így egyelőre az egészségügyi rendszer kezelni tudja a helyzetet, amely január végére rosszabb lehet.
Csehországban az a szabály, hogy a munkaadóknak hetente kétszer le kell tesztelniük alkalmazottaikat függetlenül attól, hogy kaptak-e oltást vagy sem. A karanténperiódust a nemzetközi ajánlásokkal összhangban öt napra rövidítették. Ezt a szisztémát három hétig akarják fenntartani. A szociális és az egészségügyi dolgozók, ha nem betegek, akkor fertőzötten is dolgozhatnak megfelelő óvintézkedések mellett.
Nincs olyan intézkedés, ami megállíthatná az omikron terjedését - mondja Ladislav Dušek járványügyi szakértő. Megfelelő intézkedésekkel valamelyest lassítható a járvány, ami megvédheti az egészségügyi rendszert a túlterheléstől. René Levínský, az angol nevén Centre for Modelling Biological and Social Processes (BISOP) szervezet igazgatója azt jósolja, hogy az omikronjávány február elején érheti el csúcsát Csehországban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak