A cseh nemzeti választási bizottság a jelentkezési határidő lejárta után nem sokkal bejelentette, hogy összesen 40 párt jelezte indulási szándékát a május végi európai uniós választásokon - adta hírül a Radió Praha. Magyarországon eddig 25 párt indulásáról szólnak a sajtóhírek. Ezek jelentős részét kamupártnak tartják a szakértők, amelyek csak arra jók, hogy összezavarják a figyelmetlen szavazókat.
A cseh hivatal azt is jelezte, hogy szükség esetén "lepedő méretű" listát nyomtatnak, ezen kell majd keresgélniük a választóknak a nekik tetsző indulót. A pártokat megszámozzák, és ezt a sorszámot a kampányukban is használhatják, hogy megkönnyítsék kiválasztásukat a szavazólapon.
Kapcsolódó
A tízmilliós Csehország éppen annyi (21) képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, mint Magyarország. A 2014-es szavazáson az ANO, Andrej Babis miniszterelnök centrista, populista pártja, a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve a liberális-konzervatív TOP 09 a Polgármesterek és Függetlenek párja együtt 4-4 mandátumot szerzett. A kommunisták és a kereszténydemokraták 3-3-at vittek el, a Polgári Demokrata Párt kettőt, a Szabad Polgárok Pártja egyet szerzett meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!