Petr Fiala szerint pillanatnyilag nagyon nehéz megmondani, milyen hatással lesz az orosz-ukrán háború a cseh mezőgazdaságra. Az viszont elmondható, hogy Csehországnak hosszú ideig számolnia kell mindazokkal a kockázatokkal, amelyeket a háború vált ki a világ élelmiszerellátásában – írja az MTI.
A kormányfő véleménye szerint Csehország azért sem lehet önellátó élelmiszerekből, mert a hazai termékek sokkal drágábbak lennének az importáruknál. "Erről a vásárlók döntenek azzal, hogy milyen termékeket választanak" – tette hozzá Petr Fiala.
A Cseh Statisztikai Hivatal kimutatásából kitűnik, hogy 2020-ban Csehország csak három területen – marhahús, tejtermékek és cukor – volt önellátó. Ezeknél a termékeknél a hazai termelés képes volt több mint száz százalékra kielégíteni a hazai keresletet.
A sajtoknál és a tojásoknál az önellátás 90 százalékos volt, a kenyereknél kevesebb mint 60 százalékos, a disznóhúsnál 40 százalékos, míg a paradicsomnál húsz százalék alatt volt a mutató.
A kormányok hibája az infláció
A jelenlegi példa nélküli drágulás, infláció a kormányok felelőtlen lépéseinek, a hatalmas költségvetési hiányoknak a következménye – mondta el Václav Klaus, volt államfő a kiállítás megnyitóján.
Nem az agrárszektor a felelős a drága élelmiszerekért, hanem a kormányok felelőtlensége, amelyek a zöld politika elfogadásával óriási költségvetési hiányokról döntöttek, és mindezt tetézte az ukrajnai háború – fejtette ki véleményét Václav Klaus.
Az Éltető Föld a legnagyobb agrárkiállítás Csehországban, az utóbbi években átlagban százezren látogatták meg.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az